2009-11-19

46. heti beszámoló

Arról most nem nyilatkoznék, hogy merre és miért rohangáltam az elmúlt héten, mert sok lenne benne a gyógyszertáras és a gyümölcslé beszerzős rész, az meg uncsi, így aztán jöjjön az a kevéske mutogatni való.


Először idegen tollakkal ékeskedem, mert anyu nekem kötött kardigánját mutatom, ezt tolnai gyapjúból készítette.



Az MP-s könyvjelzők ennyit jutottak előre, elvileg a vázás a héten kész lesz.





A lassú RR 3. körének több darabja is nálam pihen mostanság, legútobb Iancsa szívecskéjével lettem kész. Imádtam hímezni, aranyos, egyszerű és gyorsan elkészíthető minta volt. Nagyon szép lesz Ancsa terítője.


Végül egy újságos előzetes darabka, imádtam. Majd februárban meglátjátok.




Lógok még egy kendős (uruguayi fonalból) bemutatóval, azt később pótolom. Ja és most jut eszembe, hogy kész lettem ám téli Bent Creek banner varrásával is, meg a hétvégén a kreatív kiállítás után - keresztszemes tali előtt - készítette anyukámnak kötésjelölőt. Később Nyuli szakavatott véleménye alapján már tudom, hogy túl nagyokat, de ezek már így maradnak. Üveggyöngyből vannak, ezek még nincsenek fotózva majd, ha később lesz kép róluk - mindig könyörgés árán megy az elkészültük - , akkor ezeket is felteszem.

3 megjegyzés:

Kryx írta...

hű, az a kardigán!!! :) A vázás MP könyvjelző nekem is tetszett nagyon, de már annyi megkezdett munkám van, hogy befejezni kéne, nem újat kezdeni.

Dora írta...

Van itt minden szép és jó :) De jó, hogy mutogattál ezt-azt. A februári magazinosra nagyon kiváncsi leszek!

Bernadette írta...

az a kardigán élőben is király ám :-). Én láttam