2009-01-05

TOP 5 könyv - 2008-ból

xDóra játékba hívott, és ez most egy olyan játék, aminek nem tudok ellenállni.
Az elmúlt év általam legjobb ötösének bemutatása a feladat. Na nézzük csak:


1. J. K. Rowling: Harry Potter könyvek
Nálam ez abszolút favorit, az egész sorozat. Ha tehetem minden évben elolvasom őket. Harry Potterrel én az ajkai gyermekkönyvtárban barátkoztam meg. Akkor voltam végzős könyvtáros, és otthon töltöttem a kötelező 1 hónapos gyakorlatom. Ebből néhány napot a gyermekkönyvtárba helyeztek, és ott bizony nagy kedvenc volt Harry Potter. Ültem a kölcsönző pultban, és kb. minden 3. könyv - amit hoztak, vagy vittek - HP kötet volt. Akkor jött ki a Harry Potter és az azkabani fogoly című. Hát nem tudtam ellenállni, gondotam, hogy ha már ennyire imádják a gyerekek, akkor csak-csak jó lehet, és elvittem haza az egyik épp visszaérkező 3-as kötetet. Másnap meg visszavittem, mert nem bírtam letenni este, így másnapra kiolvastam. És innentől kezdve rabja lettem Roxfortnak (Roxmortnak), és azóta megjelenési sorrendben hol angolul, hol magyarul végig olvastam az elejétől a végéig a regényfolyamot. 2008-ban is, mint eddig 2001-től szinte minden évben. Szerintem idén is befér még egy kör (nagyon jó újraolvasni az egészet, mert rengeteg rejtett utalás világosodik meg a későbbi történések fényében, mindenkinek ajánlom). Vannak írók, akiknek minden szavát élvezet olvasni, szerintem Rowling ilyen.


2. Parti Nagy Lajos: Se dobok, se trombiták
Parti Nagyot illik manapság szeretni, úgymond trendi. Talán pont ezért került hozzánk is (ajándékba kaptuk) a Fagyott kutya lába című kötete. Akkor rájöttem, hogy ami Rainer Maria Rilke a költészetben, nekem az Parti Nagy Lajos az irodalomban; szózsonglőr a szó nemes, cirkuszi művészi értelmében. Imádom. Egyszerűen mindenkinek ajánlom jelen kötet NYELVHÚS, BALATONSZELVÉNY című tárcáját. Ezt pont munkába menet olvastam, és - mivel arról a tájról származom - nagyon megérintett. Az akkori borongós novemberi napot ez a tárca számomra vidámmá és kedvessé, meghitté tette. Parti Nagy Lajos trendi, illik minden könyvszerető embernek egy-egy kötetet beszereznie tőle, de Parti Nagy Lajos nem ezért szerethető, hanem .... és itt talán, mindenki találja meg a számára fontos gondolatot, PNL segít majd ezt kifejezni.





3. Arthur Koestler: Sötétség délben
Arthur Koestler, vagy eredeti nevén Kösztler Artúr szerintem maradandót alkotott ezzel a művel, ez egy régi kötet, de én most fedeztem fel magamnak. Talán nem is baj, hiszen bizonyos könyvekhez előbb fel kell nőni, előbb meg kell érni, meg kell találni a saját világunkat, biztosan kell abban állni, hogy értsük és megértsük a leírtakat. Nekem ez a könyv ilyen, megmutatja, hogy van néha olyan, hogy egyén és van néha olyan, hogy köz, és hogy a helyes és helytelen között a határ elmosott, át-át lehet lépni az egyik oldalról a másikra, és néha ez büntetlen marad, néha pedig jócskán büntetik. Mi az amit el kell hinni, milyen az amikor az ember bármelyik eszmét saját gondolatai elé helyezi? Milyen amikor ráébred, hogy az eszme nem jó? Mit tehet, amikor már semmit sem tehet? A mű a sztálini Szovjetunióban játszódik, vagy nem? Lehet, hogy minden rendszer ilyen vagy ilyenné válik? Érdekes, meg érdemes.... elolvasni.




4. Jorge Semprun: Húsz év, egy nap
A spanyol-francia írótól nem ez a legismertebb mű. Aki ismer, tudja, hogy az én legnagyobb kedvencem az a másik, az az utazásról szóló. Ez az írás nem olyan végzetes, nem olyan gyors, nem olyan mindent megrengető. Ugyanakkor végzetes, gyors-lassú rítusú és bizony mindent megrengető, csak máshogy. Az örökölhető, el nem múló bűnnök regénye ez, emberi történeteké, amelyek egy tragikus cselekmény köré csoportosulnak, ezt a történetet már leírta Semprun, én nem tenném, úgy jó, ahogy van, olvassátok el.










Aztán most egy kis segítséget hívok a katalógusos lány énemtől, és előveszem az októberben kezdett listámat, mert akkor eldöntöttem, hogy megnézem, egy év alatt hány könyvet olvasok el (azért próbálok nem mennyiségi olvasó lenni elsősorban, de nekem néha kell egy-egy lista- van hímzéses is). Az év elejéről tudom, hogy olvasni kezdtem Agatha Christie köteteteit kiadási sorrendben, itt kb. a 6-7-nél tartok, de sajna pont egy olyan kötethez érkeztem, ami egyik nyelven sincs meg (angol, magyar) nekem, és még Tündérkének sincs - pedig neki csak néhány kötete hiányzik a teljes életműhöz (nekem is csak 6 kötet). A királyok és kalandorok (The secret of the chimneys) című 1925-ben kiadott kötetről van szó amúgy.
Olvastam még Szabó Magdát (Az őz) meg Rejtő Jenőt, meg sok mást is, de most mégis teljesen mást stílusú könyvet tennék a lista "végére". Mégpedig D. Tóth Krisztát

5. D. Tóth Kriszta: Lolával az élet

Bulvárirodalom, gondolhatnánk, meg valljuk be gondoljuk is, és igazunk is lenne, ha Kriszta nem olyan kedvesen elragadó, magával sodró stílusban írna bálványáról, a lányáról. Biztos elavult közhelyekkel operál, és biztosan minden szülő által áttélt, megélt helyzeteket mutat be, de nekem pihentető volt olvasni Lola-Kriszta-Alex kalandjait az élet nevű játékban. Igazi kikapcsoló irodalom ez a sok stresszes hétköznapon. BKV-irodalom. XDórának és HubbubDórának különösen ajánlanám másért-másért.

Amúgy karácsonykor párom és nővéremék jól felduzzasztották az olvasásra váró könyveim sorát, úgyhogy majd 2009-ről is lehet ilyen összegzést készíteni. Nem hívnék konkrétan játékba senkit, aki úgy érzi, hogy szeretné velünk megosztani a 2008-as olvasmányélményeit, az ne habozzon, mindenkire kiváncsi vagyok. :o)


7 megjegyzés:

Dora írta...

Épp olvasom Lolát ;) de még nagyon az elején vagyok. Majd elmondom a végén mit gondolok!

Dóra írta...

Biztos égő, de még csak nem is hallottam Parti Nagy Lajosról. (Piruló szmájli) Na, majd olvasok tőle is valamit. Ha meg elfelejtem a nevét, akkor bekukkantok ide hozzád:-DDD

Moklin írta...

Dóra nem égő, hogy nem hallottál Parti Nagy Lajosról. Esetleg, ha a Taxidermia című film ismerős, akkor annak az alapötletét is ő írta.

Tündérke írta...

Az a bizonyos AC könyv olyan szinten ritkaság, hogy neten 6000 Ft-ért láttam árulni (nem elírás a 3 nulla), és volt, aki megvette!

Írtam hosszú listát az utóbbi időben olvasott könyveimről:
http://tunderke21.blogspot.com/2009/01/2008-as-olvasmnyaim.html

Moklin írta...

Tündérke gyorsan megnéztem a blogod. Majd holnap szerintem már lesz időm írni is, előljáróban annyit, hogy a könyveid számomra szinte teljesen ismeretlenek. Na majd jól körbenézek köztük, hogy mit is kéne olvasni. :o)

Tündérke írta...

Jópár közülük a sajátom, bármelyiket szívesen kölcsönadom :-)

Rita írta...

Nóri!

A secret of chimneys (ugyan friss kiadásban) nekem megvan, angolul tuti, magyarul szerintem anyuéknál, ha kell, csak szólj!