2009-01-30

Pecsenyehattyú és murmutér

Tegnap este Györgyivel (még nem jöttem rá, hogy kell linkelni, van hova fejlődnöm), a lányával és a nővéremmel a Nemzetiben jártunk Aegon esten. Parti Nagy Lajos és Banga Ferenc közös könyve Pecsenyehattyú és más mesék)volt az aprópó, de mindenképpen szeretném megemlíteni Lukács Miklóst is, aki cimbalomjátékával tette emlékezetesség az estet. (Lukács Miklós képe eredetileg a http://www.etnofon.hu/ oldalon látható)


A beszélgetést Alföldi Robi koordinálta, kérdezgetett is, szerintem úgy, ahogy tőle elvárható volt - Györgyi mondta rá, hogy olyan ál-naiv kérdései vannak, és ez szerintem is teljesen igaz. Parti Nagy Lajos olvasott mesét nekünk, amihez a háttérben Banga Ferenc grafikái szolgáltatták a vizuális élményt a mesés között meg cimbalomra álmodott mesei jelenteket hallgathattunk. A tegnapi napom elég gázra sikeredett munka ügyben, úgyhogy nagy szükségem volt a szellemi feltöltekezésre estére. Ezt meg is kaptam az esttől, nagyon jól éreztem magam, önfeledtem tudtam nevetni, volt min gondolkodnom elalvás előtt. Továbbra is a cimbalom a kedvenc hangszerem, és Lukács Miklósra is igyekszem a továbbiakban odafigyelni. A kép a Vak murmutér könyvhöz kapcsolódó hasonló eseményen készült. (eredeti helye: konyves.blog.hu)



Azt sajnálom egyedül a tegnapi estéből, hogy nem sikerült utána leülni egy picit beszélgetni valahol Györgyiékkel. :o( Így nem tudhattam meg azt sem, hogy pl. nekik hogy tetszett a felolvasás, a grafikák és nem utolsó sorban a zene.

1 megjegyzés:

Györgyi írta...

Milyen jó kis bejegyzést írtál! Én még nem értem rá, pedig ma szabin voltam, de vonatjegyet vettünk Bécsbe, bevittük az indexet az egyetemre, vásároltunk, most főzök holnapra.
Nagyon tetszett a műsor, a két vendég nem várt a kérdésekre, hanem maguktól elmondtak jó sokat a könyv születéséről,
na inkább írok "otthon" egy bejegyzést :-DD