2009-12-14

MP vázás könyvjelző


Csak egy gyors bejelentkezésre futja az időmből, mert most karácsonyra készülök. Illetve ma konkrétan orvoshoz is, mert némi mellkasfájdalommal küzdök pár napja. :o(
A lényeg, a hétvégi talin Sofie lefotózta nekem a kész (teljesen készre varrva) MP vázás könyvjelzőm. Szerintem nagyon szép lett. :o)
A folytatásban még tervezem bemutatni a karácsonyi kötés-szekciót is. Illetve némi RR munkát, ha minden jól megy, csak győzzétek kivárni.

2009-11-23

Sun Ray Shawl



Nem csatoltam még képet az Ercsu féle uruguayi gyapjúból készült kendőmről, pedig nagyon büszke vagyok rá. Ugyanis ő az első kendőm, és hát az utóbbi nagyon mozgalmas és nehéz időszakban készült, így ez volt az egyetlen dolog néha, ami egy-egy orvosi rendelőben vagy váróban kikapcsolt. Belekötöttem az összes gondolatomat, így majd ha később előveszem, akkor is eszembe jutnak dolgok....lehet, hogy ezért is nem írok mostanság semmit le - "lekézimunkázom".

Amúgy a kendőt nem az eredeti nagyságában készítettem el, meg vékony tűvel is készült, így sokkal kisebb, mint mondjuk Dóri-é, de én sálként hordom, előreforgatva a sarkát, és nekem így kényelmes.

Akkora sikere volt a családban, hogy már rögtön rendelést is kaptam, csak az fekete lesz. :(



A vállalt határidőt (múlt hét) pedig azért nem tudtam tartani, mert Sofie-nál volt a vasárnap a soros Lassú RR talink. Nagyon jól sikerült, és azt még el kell mondanom -remélem, nem titok -, hogy a házigazda ma 30 éves. Sok boldog születésnapot kívánok neki itt is.

2009-11-19

46. heti beszámoló

Arról most nem nyilatkoznék, hogy merre és miért rohangáltam az elmúlt héten, mert sok lenne benne a gyógyszertáras és a gyümölcslé beszerzős rész, az meg uncsi, így aztán jöjjön az a kevéske mutogatni való.


Először idegen tollakkal ékeskedem, mert anyu nekem kötött kardigánját mutatom, ezt tolnai gyapjúból készítette.



Az MP-s könyvjelzők ennyit jutottak előre, elvileg a vázás a héten kész lesz.





A lassú RR 3. körének több darabja is nálam pihen mostanság, legútobb Iancsa szívecskéjével lettem kész. Imádtam hímezni, aranyos, egyszerű és gyorsan elkészíthető minta volt. Nagyon szép lesz Ancsa terítője.


Végül egy újságos előzetes darabka, imádtam. Majd februárban meglátjátok.




Lógok még egy kendős (uruguayi fonalból) bemutatóval, azt később pótolom. Ja és most jut eszembe, hogy kész lettem ám téli Bent Creek banner varrásával is, meg a hétvégén a kreatív kiállítás után - keresztszemes tali előtt - készítette anyukámnak kötésjelölőt. Később Nyuli szakavatott véleménye alapján már tudom, hogy túl nagyokat, de ezek már így maradnak. Üveggyöngyből vannak, ezek még nincsenek fotózva majd, ha később lesz kép róluk - mindig könyörgés árán megy az elkészültük - , akkor ezeket is felteszem.

2009-11-18

Jelentem úgy tűnik: MEGGYÓGYULTUNK!!!

A hosszas csend oka családi betegség. Egy ismeretlen, járásképtelenséget okozó dolog, ami a mostani hétre már javulni látszik (ez a 4. hét amúgy). Úgyhogy a hétre még ígérek egy jelentést.
Csak várjátok ki.

2009-10-20

Ugyan...

nem vagytok bőbeszédűek kedves olvasóim, de azért elárulom nektek, hogy két hímzés is lemaradt a tegnapi beszámolóból.

Az egyik technikai probléma miatt, ugyanis szombaton a lassú RR szokásos havi taliján ott felejettem. Ez egy babaköszöntő lesz (nincs még keretezve), amit egyszem nővérem, egyszem barátjának egyszem hugijának babája kapja. Remélem, érhető. :o)
Amint visszakerül hozzám a hímzés, pótolom.

A másik hiány pedig abból adódik, hogy az meg a Keresztszemes 2009-es évkönyvében kerül közlésre. Ezzel a képpel megvárom a megjelenést és csak utána mutatom itt.

2009-10-19

42. heti beszámoló

Az elmúlt héten több dolog is történt. A hét elején a temetéssel voltunk elfoglalva, ezért nem is nyúltam semmi kreatív dologhoz. Valahogy nem volt kedvem később arra emlékezni, hogy milyen fájdalmas percekben készült el ez vagy az a tárgy, kép, egyéb.

A temetés után viszont valahol megnyugvás töltött el, mert most már tudom, hogy nem kell szenvedni, nem fáj semmi neki. Persze ez önámítás, mert hát szegényem nincs itt, de jobb ezt így hinni - nekem....

Szerdától itthon voltunk - szabadságon vagyunk, amit eredetileg vele szerettünk volna eltölteni az otthonában, de sajnos ezt már nem tudta megvárni -, így több idő jutott a kreatívkodásra.

Két készülő MP könyvjelző, ezek később látványosabbak lesznek.


Kötöttem is - ez a Sun Ray Shawl -, de visszabontottam aztán, mert rájöttem, hogy a ráhajtásokat fordítva kell készíteni. Amúgy fordítva kötök, mert balkezes vagyok, így nem nagyon tudnak tanítani, és sok mindenre magamtól kell rájönnöm, ez a ráhajtás dolog is ilyen volt.


A múltkor ígért kutyusos falvédő készen. Ugye, milyen szép?



Anyukám olyan kötési technikát tanított, amivel fentről indulva egyben meg lehet kötni egy kardigánt - csak az ujjak alatt kell varrni egy kicsit -, így most gyakorlom a baba (méretű) ruha készítését, aztán majd ha már rendesen megy, ajándék is lehet belőle.




A 2009-es tervek között szerepel Bent Creek Soapbox sorozata. Ebből nem olyan régen elkészült a winter, sajnos összevarrva (banner lesz belőle) még nem tudom mutatni, talán a jövő heti jelentésben már igen.


Ma pedig a Budapesti Állatkertben jártunk - minden évben igyekszünk legalább egyszer eljutni, ezzel is támogatva az állatok etetését - és nagyon jól éreztük magunkat.

2009-10-15

Kutyusos falvédő


A hónapban megjelent a múltkori újságos projekt képrejtvényei közül a kutyusos falvédő mintája, ezért aztán megmutathatom a négylábúkat teljes valójukban. Sajnos a kész falvédőt még nem kaptam vissza, így arra egy kicsit várnotok kell. Itt is köszönetet mondok Macsinak és Yolának a varrásért.